Fohászkodó üdvözítő - 1901
A kisszebeni születésű Csontváry eredetileg gyógyszerész
volt, de művészi elhivatottságot érezvén magában, felhagyott a patikussággal és
41 éves korától kezdve előbb Münchenben Hollósy Simon növendékeként, majd
1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de
lényegében autodidakta volt. 1890. végétől utazásokat tett Dalmáciában, Olasz-
és Németországban.
Halászat Castellammarében – 1901
Taormina – 1902
Mandulavirágzás Taorminában – 1902
1902-ben festette Selmecbánya
látképe című művét, majd Jajcéban, a Hortobágyon és a Tátrában dolgozott.
Selmecbánya látképe – 1902
Jajcéban kigyúlt a villany a fákon - 1902
A jajcei vízesés - 1903
A Nagy-Tarpatak a Tátrában – 1904
Vihar a nagy Hortobágyon - 1903
Ezután ismét Dél felé vette útját.
Tavasznyílás Mostarban – 1903
Római híd Mostarnál – 1903
A Taorminai görög színház romjai - 1904
A Jupiter templom romjai Athénben - 1904
Majd tovább utazott Palesztinába, Egyiptomba járt (legjelentősebb képeit Keleten festette).
1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója.
A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben – 1904
Az olajfák hegye Jeruzsálemben – 1905
Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben - 1905
Csontváry
legnagyobb méretű vászna 1906-ban készült:
Naptemplom Baalbekben - 1906
Szíriából Párizsba, majd ismét a Libanoni hegyekbe
utazott, s megfestette két nagy művét, a Magányos
cédrust és a Zarándoklás a
cédrusfához címűt.
Magányos cédrus – 1907
Zarándoklás a cédrusfához – 1907
1908-ban festette a Mária kútja című
kompozícióját és a Marokkói tanítót. .
Mária kútja – 1908
Marokkói tanító –
1908
Utolsó műve 1910-ben a Nápolyban készült..
Sétalovaglás a tengerparton - 1910
1905-ben, 1908-ban és 1910-ben volt kiállítása. Kortársai azonban
értetlenül álltak művészete előtt. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki
egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Lappangó skizofréniája egyre
jobban elhatalmasodott rajta. Utazgatott még Keleten, s az I. világháború éveiben
ismét rajzolt.
Képeire – méretükre nézve – leginkább a monumentalitás jellemző.
Míg külföldi kiállításairól (pl. Párizs 1907) a legnagyobb kritikusok
elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele,
és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is
hozzájárultak, amelyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak
tartanak.
Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz
kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.
Mintegy
száz nagyobb művet alkotott. A szegényen meghalt művész halála után képei az ebek harmincadjára jutottak volna. Hitelezői, hogy valami pénzhez jussanak,
hatalmas méretű, kifejezetten jó minőségű vászonra festett képeit feldarabolva,
takaró ponyvaként vásározó kofáknak akarták eladni.
A művészettörténet és az utókor nagy szerencséjére Gerlóczy Gedeon személyében, aki a
hazai Bauhaus egyik neves építésze volt, akadt egy olyan ember, aki felismerte
a „ponyvák” értékét és négyzetméterre megvásárolta azokat. Gerlóczy jó szemének és ízlésének hála, mind a
mai napig gyönyörködhetünk Csontváry csodálatos alkotásaiban.
Jelentőségét már csak jóval a halála (Krisztinaváros, 1919. június 20.) után, 1930-ban megrendezett gyűjteményes
kiállításán fedezték fel. Vizionárius festészetét expresszionista hevület,
ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Az életében nyughatatlan
lelkű festőművész a Kerepesi temetőben alussza örök álmát.
Schaffhauseni vízesés – 1903
(A képanyag a Szerző fotóiból és gyűjtéséből állt össze)
