2013. december 11., szerda

"Kalmopyrin" - Bächer Iván tárcája



In Memoriam Bächer Iván, aki kedvenc tárcaíróm volt és akinek idei írásai közül ez érintett meg leginkább, ami úgy ahogy van, sűrítményét adja kishazánk egész XX. századi állapotainak. 

Népszabadság, "Hétvége" melléklet, 2013. január 26.

2013. november 29., péntek

Il Bacio di Stile – már a karácsony jegyében



Fővárosunkban nincs hozzá hasonló látványos luxusüzlet, amelyik ilyen igényességgel kivitelezett kirakattal örvendeztetné meg mind a belföldieket, mind pedig az Andrássy úton sétáló külföldieket.




A képek nézegetéséhez jó szórakozást kívánok, fogjátok fel az egészet úgy, mint pl. teszem én is: gyönyörködöm bennük, mintha egy képtárban járnék.




Arról fogalmam sincs, hogy mekkora forgalmat bonyolít le az új – minden szempontból – luxusáruház, minden esetre egy hétvégi séta erejéig el lehet jönni és lehet gyönyörködni a szebbnél szebb kelmékben és az izgalmasabbnál izgalmasabb ötletes kirakatokban.




Tekintettel arra, hogy a luxuskomplexumot három utca határolja, így az est fényeiben igyekeztem ízelítőt adni a műemléki kivitelben ujjá varázsolt épületek külsejéből.



A Szerző fotóival


2013. november 25., hétfő

"Mephisto" a Vígszínházban




2013. november 24., vasárnap

"Az ősz utolsó lehelete egy november végi esős vasárnapon"

2013. november 22., péntek

136 éve született Ady Endre




"50 éve volt a Kennedy elleni merénylet: egy amerikai dinasztia titkai"

A fenti címmel - JFK politikusi és privátéleti felemelkedését dokumentálva - készített a SPIEGEL-TV egy dokumentumfilm-sorozatot, melyet a német ZDF csatorna az elmúlt napokban mutatott be.  


John Fitzgerald Kennedy /JFK/ 1036 napja volt elnök, amikor 1963. november 22-én a gyilkos lövések végeztek vele. A Kennedyeket kivéve egyetlen amerikai elnöknél és családjánál se járt annyira kéz a kézben a győzelem és a gyász, a diadal és a bukás, a krónikus betegségek, a szerencsétlenségek, a szélütések és a halálesetek.   

1963. november 22. - az első lövés...

A későbbi elnök szülei szigorú emberek és bigott katolikusok voltak. Rose Kennedy, az anya, kemény asszony volt. Ha gyerekei nem engedelmeskedtek, büntetésük szekrénybe zárás volt, amiről a mama gyakran megfeledkezett. Így a megbüntetett gyerek néha több órán keresztül kénytelen volt egy szűk, sötét helyre bezártan kucorogni.

JFK - 1925

A későbbi elnök már gyerekként is sokat betegeskedett. Testvérei gyakran lázas állapotban, ágyban fekve, bronchitissel küszködve, betegen látták őt. JFK soha nem gyógyult meg teljesen. Egész életében gyógyszereken élt. Később fájdalomcsillapítók, amphetamin-származékok és antidepresszánsok következtek. E szereket az állandó vese és hátfájásainak enyhítésére adták az orvosok. De egyéb orvosságokra is szüksége volt, mivel maláriája volt, és nemi betegséget is összeszedett.

Elnökként naponta 12 különböző orvosságot szedett. Fűzőt hordott fájó hátának megtámasztására. Mosolygó arcának színe mindig egészséges napbarnított volt. Mindezt azért tette, hogy a nyilvánosság a „tökéletes elnököt” lássa benne.  /A dallasi merényletnél éppen a fűző lett a végzete, mert az első lövéskor nem tudott a hátát merevítő segédeszköztől összecsuklani…/

JFK életében minden a nagyra vágyó, a tőzsdén meggazdagodott, saját politikai ambícióit azonban megvalósítani nem tudó apa, Joseph Kennedy, akarata szerint történt. Saját elveszett politikai álmainak megvalósítására eredetileg elsőszülött fiát, Joe-t szemelte ki. Ő azonban elesett a II. világháborúban. Az apa ezek után ebbéli energiáit Johnra összpontosította.

Ő azonban a világot nem politikus szemmel nézte. Amikor John F. Kennedy 1937-ben első ízben járt Európában, a korabeli tudósítások szerint tönkretett hotelszobákat hagyott maga után.

1937 – München: barátjával és kiskutyájával

1939-ben – kevéssel a világháború kitörése előtt - ismét európai utazást tett, hogy egyetemi diplomamunkájához anyagokat gyűjtsön. Helyett inkább etnográfiai szexuális feljegyzéseket készített, mint pl. ezt: „A lengyel nők nem különösebben temperamentumosak”…. 

1941 – az amerikai haditengerészetnél szolgált. Az ott szerzett hátsebesülése élete végéig erős hátfájások okozója volt.

1945-ben a háború után Kennedy Berlinbe repült. Megnézte a Birodalmi Kancelláriát (már ami megmaradt belőle), és ellátogatott Hitler obersalzbergi rezidenciájára is. A látottakat „Hitler, a misztérium” címen írta meg. A Führerről így ír „Olyan anyagból volt, amelyből a legendákat gyártják”. Az írásban a nácik gaztettekről nincs szó.

1953-ban vette feleségül egy francia származású gazdag bankár lányát, Jacqueline Bouvie-ét

A SPIEGEL-TV dokufilmje több mint történelmi lábjegyzet. A film korabeli újságok, híranyagok, családi visszaemlékezések, szakértői vélemények, privát film- és hangfelvételek alapján készült. A film nem a Kennedy-mítoszt akarja tovább fényezni.
John F. Kennedy kislányával, Caroline-nal (utóbbi a múlt péntektől az USA nagykövete Japánban)

A film azt a JFK-ét akarja bemutatni, aki a tömegek számára az erő és az egészség megtestesítője volt, aki egy reményteljes jövőről álmodott, és aki persze példás családapa is volt.

A film személyes képet tár a nézők elé JFK-ről és a Kennedy családról – itt éppen az amerikai álomcsalád

JFK kisfiával, John F. Kennedy juniorral, akit John John-nak becéztek

Ugyanakkor privátim gyenge, esendő ember, tele fékezhetetlen szexuális vágyakkal. A dokumentumfilm az utókort nem készteti állásfoglalásra, mivel ellentmondásokkal teli emberből áll össze a Kennedy-kép.

John F. Kennedy élete apjának, Joseph Kennedynek, hitvallásából tevődött össze: „Nem az a fontos milyennek látod önmagadat. A fontos az, hogy emberek milyennek látnak téged”.

1962. január – amire se előtte, se utána nem volt példa: Franciaország kölcsönadta „Mona Lisa”-t
/National Gallery of Art, Washington/

Az Egyesült Államok történetében a Kennedy házaspár volt az, aki külsőségeiben már-már a francia királyok rangjára emelte az elnöki intézményt.

  
/A megemlékezést a ZDF csatornán látott film és a Spiegel képanyaga alapján készítettem/

2013. november 17., vasárnap

Boldog 140. születésnapot Budapest !




Báró Nyáry Albert arisztokrata származása ellenére nem számíthatott rá, hogy nagy vagyont örököl majd, ezért 1845-ben, 17 évesen beiratkozott a pesti jogi karra. Itt csatlakozott a reformpárti Fiatal Magyarország körhöz, ahonnan egyenes út vezetett a forradalmi gondolatokig. 1848 márciusában részt vett a 12 pont szövegezésében, majd önkéntesként csatlakozott a honvédséghez.

Fiatal kora ellenére főhadnagyi rangot ért el, rövid ideig Kossuth hadsegédje is volt. Világos után Itáliába menekült, ahol Garibaldi testőrségének tagja lett. Később a Magyar Légió tagjaként végigharcolta a szárd-osztrák háborút. Ha éppen nem zajlottak hadi események, a modenai és a torinói egyetemen hallgatott történelmet és levéltári kutatásokat végzett.

Számos máig nélkülözhetetlen forrást fedezett fel és publikát a középkori Magyarország diplomáciatörténetéről. A címertannal először csak hobbiként kezdett foglalkozni, de néhány év alatt annyira mélyre ásta magát benne, hogy hamarosan Európa egyik legfelkészültebb heraldikai szakembere vált belőle.

A kiegyezés évében tért haza Magyarországra, ahol részt vett a Magyar Történelmi Társulat megalapításában. Amikor megszületett a döntés Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről, őt kérték fel, hogy egy tudósokból szakmai grémium vezetőjeként tegyen javaslatot az új főváros jelképeire.

Budapest címerét és zászlaját a történelmi hagyományok figyelembe vételével alkotta meg a négy fős testület, amelynek Nyáry mellett Rómer Flóris, Nagy Iván és Horváth Árpád voltak a tagjai. Deklarált céljuk az volt, hogy "amennyire lehetséges, a városok eddigi címerei és színei a múlt iránti kegyeletnél fogva megtartassanak”, így a zászlót Buda ősi vörös-arany és Pest sárga-kék sávos lobogóiból alkották meg. (Akkoriban a román zászlóhoz való hasonlatosság nem volt kérdés, hiszen az egyesített Románia csak 1877. május 10-én jött létre, a vörös-sárga-kék trikolór legfeljebb Erdély színeiként volt ismeretes.)

A címer esetében arra törekedtek, hogy az a heraldika követelményeinek megfelelően minél egyszerűbb legyen, „mi azért is kívánatos, hogy a fővárosi címer alakja, színei és részletei minél jobban és könnyebben emlékezetben tarthatók legyenek”. A Fővárosi Közgyűlés 1873. május 29-én fogadta el a címer- és lobogó-tervet, amit az uralkodó, Ferenc József szeptember 21-én erősített meg. Az új zászlót Budapest egyesítésének napján, 1873. november 17-én húzták fel először.

Nyáry Albert a Magyar Tudományos Akadémia régészeti osztályának elnökeként, a Miláni Tudományos Akadémia és számos külföldi tudományos szervezet tagjaként halt meg 1886-ban. Haláláig büszke volt rá, hogy a fővárosi jelképekkel maradandót alkotott. Úgy gondolta, hogy a címer és a zászló méltón fejezi ki Budapest önállóságát és identitását, egyesítve az alapító városok ősi jelképeit.

1929-ben a trianoni békediktátum után ötlött fel először, hogy a Nyáry-féle zászló színei hasonlatosak Romániáéhoz. Újabb szakértő grémiumot kértek fel a címer és a zászló felülvizsgálatára: Hóman Bálint egyetemi tanárt, Gárdonyi Albert főlevéltárnokot, Csánki Dezsőt, az Országos Levéltár főigazgatóját.

Ők a címeren némi apró korrekciót javasoltak, de nem javasolták a zászló színeinek megváltoztatását. Ennek ellenére a politika másként döntött: az egyébként a székesfőváros önállóságát jelentősen megcsonkító, rossz emlékű 1930:XVIII. törvényben - a Parlament, s nem a Főváros döntésével - mégis a zöldre cserélték a kék sávot a zászlóban.

1945 után rövid ideig ismét használta újra használta az 1873-as jelképeket a kisgazda városvezetés, de a kommunista hatalomátvétel után minden önálló zászló- vagy címerhasználat megszűnt.

Az eredeti trikolórt – középen címerrel ellátva –1989-ben hozta vissza egy immár harmadik szakértői bizottság javaslatára a Fővárosi Tanács. A Ráday Mihály vezette bizottság egyértelműen a Nyáry-féle jelképek visszahozása mellett foglalt állást. Javaslatukat a leköszönő Fővárosi Tanács, majd a demokratikusan választott első Fővárosi Közgyűlés is egyhangú szavazattal erősítette meg. 2011-ben a Fővárosi Közgyűlés új budapesti zászlóról döntött.

Szerző: Nyáry Krisztián

2013. november 12., kedd

Hajós Alfréd 58 éve hunyt el




2013. november 11., hétfő

95 éve történt..



2013. november 10., vasárnap

Richard Burton születésnapjára



2013. november 9., szombat

Mostar, Öreg híd



"Kristályéjszaka" - Berlin emlékezik



Mephisto a Vígszínházban



Szabó Isván és Mephistoja - Klaus-Maria Brandauer (1981)

2013. november 3., vasárnap

1956. november 4: Egy szabadságharc vérbe fojtása


Vasárnap hajnal volt. Félálomban a korai órán bekapcsolt rádiónkból áradó drámai hatású zenét hallottam, melyet időnként egy férfi hangja szakított félbe..

Nagy Imre – a forradalom miniszterelnöke

E rádióból szóló férfihang ilyesmiket mondott: „csapataink harcban állnak”, és „ezt tudatom az egész világgal”.

November 4. – szovjet tankok a Műcsarnoknál

Ugyanakkor erős dübörgést (akkoriban a Városliget közelében laktunk) és fegyverropogást véltem hallani (a mögöttünk hagyott majd’ két hét alatt már felismertem ezt a hangot). Immáron felébredve, szemeimet kinyitva láttam, hogy szüleim már felöltözve járkálnak a lakásban. Mamám gyorsan kiparancsolt az ágyból, közben pár szükséges dolgot (ruhákat, párnákat, takarókat, konzerveket, kenyeret, szappant, gyertyát, gyufát, petróleumlámpát,) dunyhahuzatokba tett, miközben „ágyúznak, megyünk a pincébe” szavakkal sürgetett. Gyermeki naivitással spontán megkérdeztem mamámat: „Ugye a mackónadrágomon nem megy át a golyó?” (az akkori gyerekek Csehszlovákiából importált, sötétkék mackónadrágban jártak, mely roppant „csinos” viselet volt: a derekában és a két szárában alul gumival behúzva..).

November 4. – a Parlament, szovjet tankok gyűrűjében

Mamám a fentebbi batyuk egyikével, édesapám a valahonnan sebtiben előszedett nyugággyal és egy másik batyuval, én pedig kedvenc hajasbabámmal a kezemben elindultunk házunk légópincéjébe… Az ott eltöltött napok a felnőtteknek maga volt a rettegés, de nekünk gyerekeknek, az újdonság erejével ható, egy életre közös élményt adó játékos kalandot jelentett.

Egyszer csak megszűnt a fegyverek ropogása, amit HALÁLOS CSÖND váltott fel. Immáron feljöhettünk a napvilágra, ahol egy rommá lőtt város tekintett ránk….

Nagykörút – november 16.

Nagykörúti ház – november 17.

Üllői út-Ferenc körút sarok a Kilián laktanyával

Az Iparművészeti Múzeum szétlőtt tornya
1956. november

                                                                                               
1956. november
A romokon kibontakozó új korszakról akkor még nem sejtettük, hogy névadója az az ember lesz, aki a magyar szabadság tizenegy napjának vérbefojtásához behívta országunkba a szovjet csapatokat.

1956. november 4. a hosszú, hideg telet sejtető, fázós, ködös vasárnap volt…
+ + + + + + + + 

Az írásomhoz felhasznált képeket az 56-os Intézet Fotótárából válogattam 2006-ban.

2013. november 1., péntek

Óriáskerékre „fáj a foga” New Yorknak



2013. október 28., hétfő

136 éves a Nyugati pályaudvar


2013. október 27., vasárnap

Tata, a Cifra malom


2013. október 23., szerda

1956. október 23. - Egy kislány emlékei

1956. október 23.:
verőfényes keddi nap volt..

1956 őszén az általános harmadik osztályába jártam. A háború utáni baby-boom miatt akkortájt az iskolákban délelőtt és délután folyt a tanítás. Azon az októberi héten délutános voltam. A jó időt kihasználva, délben édesapámmal lementünk sétálni a lakásunkhoz közeli Bethlen térre, ahol az egyik padon ülve élveztük az őszi nap utolsó sugarait, mikor feltűnt, hogy vidám fiatalok csoportjai sorra hagyják el a tér szemközti oldalán lévő Állatorvosi Föiskola épületét. 


A Bem-szobornál

A dolognak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, habár a megszokott mindennapi utcaképtől azért ez eltért.  Aznap 5-ig voltam iskolában. Mikor hazaértem, mamám a még mindig szép időre, no meg arra való tekintettel, hogy azon a héten édesapám is délután dolgozott,  azt javasolta, hogy sétáljunk el a Kazár utcában (ma Székely Mihály utca) lakó nővéréhez. El is indultunk, de nem jutottunk túl messzire. Már a legelső - Dembinszky utcai - kereszteződésben meg kellett állnunk, mert Csepel teherautók jöttek sorra egymás után. Ezek mind a Városliget felé tartottak. A teherautókon svájci sapkás fiatalok álltak és ezt skandálták: ruszkik haza, tróger banda”.


Mivel az utca másik oldalára átmenni nem tudtunk, így földbe gyökeredzett lábakkal hallgattam ezt a számomra - akkor és ott -  értelmezhetetlen szöveget… Ezen intermezzó után folytattunk utunkat. A Gorkij fasort  (ma: Városligeti fasor) magunk mögött hagyva, tovább mentünk a Majakovszkij utcán (ma: Király utca), melyen akkor még csak a – Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére, 1949-ben - 70-es számot kapott trolibusz járt.

Már a Nagykörúti kereszteződéshez értünk, mikor mamámnak feltűnt, hogy jószerével csak mi megyünk a belváros irányába, mindenki más a Liget felé igyekezett... Nagynénémhez érve a felnőttek igen halkan egyből beszélgetni kezdtek. Hogy miről, ez engem nem érdekelt, hiszen ott volt 4 éves unokaöcsém, no meg az akkor nemrég kapott, és madár-kalitkában tartott Csiri nevű kiscsirkéje, így velük voltam elfoglalva.

Hogy hány óra lehetett, arra már nem emlékszem, minden esetre sötét volt, mikor a távolból tompa puffanások hallatszottak. Akkor már a felnőttek se beszéltek oly halkan, így őket figyelve, olyan szófoszlányok jutottak el füleimhez, hogy „ez lövések hangja”. De hogy hol, és kik, és miért lőnek, ezt ők se tudták.

Bródy Sándor utca - Rádió

Mamám nem tűnt se ijedtnek, se idegesnek. Határozottan közölte, hogy indulunk haza. Iparkodtunk a Sztálin út (ma: Andrássy út) és a Nagymező utca sarkán lévő trolimegállóba, hogy  trolival minél előbb hazaérjünk.

Édesapám éjfél körül ért haza. Félálomban még hallottam hangját, amint izgatottan újságolta mamámnak:  LEDÖNTÖTTÉK  A SZTÁLIN-SZOBROT !!!!


Sztálin megmaradt csizmája a talapzaton
1956. október
 A szabadság napjai: 
október 24./november 3.

A elkövetkező októberi napok, amikor is a felnőttektől „ellesett” reménykedéssel hallgattam a „BBC”, a „Szabad Európa” és az „Amerika Hangja” adásait, gyermeki emlékezetemben egybefolynak.

Kivételt a másnap - október 24. - képez. E napon sírva próbáltam meggyőzni szüleimet, hogy engedjenek iskolába, hiszen fél 2-től a Mária néni vár és ha nem megyek, igazolatlan hiányzásom lesz… Természetesen ők próbáltak megnyugtatni, hogy ilyenkor  nincs tanítás és más szülő se engedi el otthonról gyerekét. Hittem is, meg nem is amit mondtak, de mivel nem tehettem mást, döntésükbe belenyugodtam.

1956/57.
Hernád utcai Leányiskola, III./c. osztály
(a bal oldali ülő sorban balról a negyedik vagyok én;
a jobb oldali  ülő sorban a második: életre szóló barátnőm, Handler Évi)

Ezekből – a számomra egybemosódó – októberi napokból -  egy apró epizódra emlékszem:

A Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán lévő „Harmónia” szovjet könyv-, és hanglemezboltot  és árukészletét összetörte-zúzta, majd a könyveket fel is gyújtotta a népharag... Ezt meghallva, édesapám az egyik szomszédunkkal elment kíváncsiskodni az üzlethez. Portyájukról zsákmányként papám pár bakelit-darabot hozott haza, melyek némelyikén - számomra ismeretlen betűkkel - a szilánkosra tört hanglemezek címfoszlányait olvashatta az, aki ismerte a ciril betűket…

Az összetört üzlet..

..és a felgyújtott könyvek az összetört hanglemezekkel

A Köztársaság tér ostroma után után Handler Évi barátnőmmel, valamint szüleinkkel - Mindenszentek ünnepe és a közelgő halottak napja okán - elindultunk a Kerepesi temetőbe, ahol mindkettőnk nagyszülei nyugodtak. Apáink azonban „kitalálták”, hogy ejtsük útba az elmúlt napok véres eseményeinek helyszínét…. Emlékszem, a Rákóczi útról a térre vezető utcák feketéllettek a hozzánk hasonlatosan bámészkodó embertömegektől…. A két papa –  férfikíváncsiságtól hajtva – hogy közelebb jusson a térhez,  átverekedte magát e tömegen…. Visszatérve (arcukon döbbenetet láttam) suttogva - hogy mi gyerekek ne halljuk -  mesélték el feleségeiknek a téren látottakat……..

Elek László ÁVH-s sorkatona meglincselése

Ezek után némán sarkonfordultunk és elindultunk tényleges uticélunk, a Kerepesi temető felé. Útközben szomorú szívvel láttam a szétlőtt „Magyar Divatcsarnok”-ot, ahol épp az október  23-at megelőző héten vásároltunk valamit és melynek előcsarnokában akkor egy – gyereksziveket megdobogtató, csodálatos papírmassé, lábbal hajtható játékautó - volt kiállítva. Hogy azt ki, és miként nyerhette meg, nos arra már nem emlékszem, az elpusztult épületet látva, én csak azt a szép sárga autót sirattam…..

„Magyar Divatcsarnok”, ahol porrá égett álmaim autója..

A Rákóczi úton, a temető felé haladva, az üzletek belövésektől betört üvegű kirakataiban kézzel írott táblák voltak ilyesmi feliratokkal: „a bolt árukészletét megőrzése …itt és …itt adtuk le (és itt egy név és cím következett); aláírás: A szabadságharcosok”. Mondanom se kell, ezt se nagyon értettem…

A Kerepesi temetőhöz érve, bementünk annak főbejáratán. Nagyszüleink sírjaihoz azon a belső főúton kellett végigmennünk, mely mellett a ravatalozó is állt. …. A LÁTVÁNY oly váratlanul tárult elénk, hogy – a bennünket egyébként a széltől is óvó - szüleink már semmit se tehettek.. A temető hullaházának telítettsége miatt, a ravatalozó előterének kövén, egymás mellett feküdtek véresen, viharkabátban, az elmúlt napok harcaiban elesett szabadságharcosok….( a Szerző megjegyzése: a Kerepesibe eltemetett szabadságharcosok sírjait később beszántották, helyén a Munkásmozgalmi Pantheon létesült) 

Az 1956-os magyar forradalomból gyerekként nekem ezen emlékek jutottak osztályrészül...

/A felhasznált képeket az 56-os Intézet Fotótárából, valamint a „Stiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur” alapítvány képanyagából válogattam/