2011. december 21., szerda

Václav Havel halálára - Kőszeg Ferenc írása


 
"Sosem éreztem magam harcosnak. Ellenkezőleg, olyan ember vagyok, aki a harmóniát, a komfortot szereti, aki gyűlöli az összeütközést és a feszültséget. Persze az események menete, a kortársi történelem a hazámban és az alkatom végül arra kényszerítettek, hogy szembeszálljak a rendszerrel.” Így beszélt magáról Václav Havel 1985-ben Budapesten.

Kőszeg Ferenc búcsúja a bársonyos forradalom hősétől


Sorsom kegyének tekintem, hogy kétszer is nagy dolgok tanúja lehettem Prágában. 1989 augusztusában sokan indultak útnak Magyarországról, hogy részt vegyenek a tömegtüntetésen, amelyet az 1968-as intervenció évfordulójára, augusztus 21-ére hirdetett meg a csehszlovákiai ellenzék. A csehszlovák határőrök azonban éberek voltak, sorra tartóztatták fel, és küldték vissza a tüntetésre igyekvőket: nem kizárt, hogy a gyanúsak azonosításában a magyar állambiztonsági szervezet is segítségére volt a csehszlovák kollegáknak.

Nekem szerencsém volt, az akkori Magyar Hírlap kocsiján, Lovas Zoltánnal és a lap más munkatársaival együtt sikerült átcsúsznunk az ellenőrzéseken; másnap vagy százezer tüntető társaságában álltam a Vencel téren, s meglehetősen közelről láthattam Deutsch Tamás és Kerényi György őrizetbe vételét. Bár a tömeget több ezer rendőr és munkásőr próbálta feloszlatni, bizonyosnak éreztem, hogy a rendszer napjai meg vannak számlálva.

Akkoriban az ember lépten-nyomon felhívásokat írt, egy padon ülve igyekeztem megfogalmazni angolul egy közös nyilatkozatot a csehszlovák Charta és a magyar demokratikus ellenzék nevében. Amikor készen lettem, Libuša Šilhánovához, a Charta szóvivőjéhez vittem el az írást. Alexandr Vondrának is látnia kell – mondta Libuša, Prágában mindig komolyan vették a demokrácia szabályait. Vondrára, (később Havel elnöki tanácsadója, majd miniszterelnök-helyettes) valami házibuliban találtam rá, közben tökéletesen megfeledkeztem róla, hogy a lakáshoz, ahol útitársaimmal laktunk, csak nekem van kulcsom.
A nyilatkozat végül elsüllyedt a hasonló irományok tengerében. A Deutsch Tamásék letartóztatása elleni tiltakozáson, a csehszlovák nagykövetség előtt, felálltam egy padra, onnan olvastam-szavaltam el, persze magyarul, a szöveget. Egyetlen mondatra emlékszem belőle: "Hamarosan véget ér az emberiség véres és ostoba kalandja, a kommunizmus".

Legközelebb decemberben, közvetlenül karácsony előtt utaztam újra Prágába, akkor már Varga György, Havel fordítója, később Havel személyes kérésére prágai magyar nagykövet társaságában, azzal a különösebb diplomáciai jártasságot nem igénylő megbízatással, hogy a demokratikus ellenzék alapította párt, az SZDSZ küldötteként üdvözöljem a Charta-létrehozta Honpolgári Fórumot.
A Fórum kicsiny székházának minden zuga tele volt emberekkel, az épületen belül is meg mindenütt a városban feliratok: Havel na Hrad, Havelt a Várba!, közeledett az elnökválasztás napja. Reménytelennek látszott Havel közelébe jutni. Aztán valahogy mégis sikerült. Az erkélyen ült, valószínűleg azért ott, hogy a füstmérgezés kockázata nélkül cigarettázhasson, öt-hat emberrel beszélgetett párhuzamosan. Emlékeztettem, hogy három éve ő is aláírta a magyar forradalom harmincadik évfordulójára kiadott nyilatkozatot, amelyben magyar, cseh, szlovák, lengyel és kelet-német ellenzékiek jelentettük ki, hogy a budapesti felkelést közös hagyományuknak tekintjük. Úgy tett, mintha tudná, miről beszélek. A rövid audiencia után ismét tüntetni mentem, ezúttal a román követség elé. Akkor még nem lehetett tudni, hogy Kelet-Európa reménykedő és vértelen forradalma Bukarestben nem fordul-e sötét tragédiába.
*

Helsinkiben kezdődött minden. A szovjet diplomácia ravasz húzásokkal létrehozta az egyezményt, amely diplomáciai formába öntötte a sosem létezett jaltai szerződés eredményét, Európa kettéosztottságát. Ehhez képest jelentéktelennek tetszett a semmitmondó deklaráció, hogy az aláírók tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát.
1976-ban aztán megalakult a Moszkvai Helsinki Csoport, amely jelentések egész sorával bizonyította, hogy a szovjet kormány nem tartja tiszteletben az általa aláírt megállapodást. A csoport tagjait sokévi kényszermunkára ítélték, de a Helsinki Záróokmány civil (ellenzéki) értelmezését már nem lehetett semmissé tenni.

A kételkedők sokaságával szemben annak a szovjet politikai fogolynak lett igaza, aki úgy vélte, a Záróokmány aláírásával „a nagy vörös cápa” bekapta a horgot.

1977. január 6-án Prágában, vásott papírra gépelve megjelent a Charta 77, amely ugyancsak a Záróokmányra hivatkozva a Polgári és Politikai Jogok valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának tiszteletben tartását követelte, hiszen ezt a két ENSZ-dokumentumot Csehszlovákia kormánya (meg az összes többi szocialista kormány) is aláírta.
Csakhogy az Egyezségokmányok pontról pontra felsorolják a szabadságjogokat, a sajtó és a gyülekezés szabadságát, a tisztességes bírói eljáráshoz való jogot. Ezeket egy diktatúra nem tudja tiszteletben tartani.
De a Charta ennél is tovább ment: bemutatta, mennyiben szegi meg a csehszlovákiai államhatalom az egyességokmányok törvénybe iktatásával vállalt kötelezettségeit. A Charta egyik megfogalmazója, az első szóvivők egyike Havel volt. Őt már január 7-én őrizetbe vették. Az eljárás ellen 34 magyar ellenzéki tiltakozott.
1979 őszén Havelt és öt társát börtönbüntetésre ítélték. Ez ellen Magyarországon, október 29-én már 250-en tiltakoztak; ettől a naptól szokták számítani a magyar demokratikus ellenzék születését. A következő évben a lengyelországi Szolidaritás Gdańskban tárgyalóasztalhoz kényszerítette az állampárt vezetését.

Magyarországon ekkor kezdődött meg – szovjet és lengyel minta nyomán – a technikai eszközökkel sokszorosított, cenzúrázatlan, „szamizdat” könyvek, folyóiratok tömeges előállítása. A Szolidaritás mozgalmának fegyveres leverése nyomán egyre világosabbá vált, hogy az állampárt sokáig már nem tud a régi módon kormányozni, előbb-utóbb ismét rákényszerül, hogy egyezkedjék a társadalommal. Nemcsak a gazdasági ellehetetlenülése miatt, nemcsak azért mert behozhatatlanul lemaradt a fegyverkezési versenyben. Hanem mert nemcsak a hitelét vesztette el a társadalom szemében (az már rég nem volt neki), hanem a megfélemlítő erejét is.
Ha akadnak emberek, akik kihívó módon gyakorolják emberi jogaikat, és a hatalom mégis tehetetlen velük, akkor ez a hatalom talán nem is akkora hatalom. Akkor talán igaznak bizonyul Havel költői látomása a hatalom nélküliek hatalmáról. Meg Adam Michnik teóriája arról, hogyan lehet a hatalmat lépésről-lépésre kiszorítani a saját hatalmából.
Soha ilyen spontán és mégis szoros együttműködés nem volt a későbbi visegrádi országok között, mint a pártállam demokratikus ellenzéke működésének szűk másfél évtizedében. Kiknek a vétke, hogy ez a szellemi kooperáció szertefoszlott, hogy ma megint magyar és szlovák nacionalisták ugatnak egymásra, és politikai fantaszták másolják egymás csínytevéseit, óvodások módjára, hol imádattal, hol gyűlölködve?
*
1985 őszén a Nemzetközi Helsinki Szövetség – egy időben a hivatalos Kulturális Fórummal – alternatív fórumot rendezett a kultúra nyomasztó korlátairól. 2005-ben a Magyar Helsinki Bizottság – a húsz évvel korábbi összejövetelre emlékezve – ismét nemzetközi konferenciát szervezett az emberi jogok helyzetéről. Erre a nosztalgia-konferenciára eljött Havel is. Göncz Árpád beszélgetőtársaként, Szigeti László kérdésére válaszolva az mondta: „Sosem éreztem magam harcosnak. Ellenkezőleg, olyan ember vagyok, aki a harmóniát, a komfortot szereti, aki gyűlöli az összeütközést és a feszültséget. Persze az események menete, a kortársi történelem a hazámban és az alkatom végül arra kényszerítettek, hogy szembeszálljak a rendszerrel.”
Ez a sokkal inkább erkölcsi, mint politikai késztetés a szembeszállásra, akkor sem veszett ki Havelből, amikor elnöki mandátuma lejárt, amikor súlyos betegen legitim módon visszavonulhatott volna a közélettől. Ehelyett a People in Need nevű cseh emberi jogi szervezettel együttműködve rendszeresen fellépett a burmai, a fehérorosz diktatúrák ellen, és a kubai diktatúra ellen is, amelyre sokan máig némi nosztalgiával tekintenek, hiszen ifjú éveikben mégis csak Fidel Castro volt antiimperialista álmaik hőse.


2005-ben azt nyilatkozta a Sme című pozsonyi lapnak, hogy Lech Kaczyński elnöksége vagy Orbán Viktor visszatérése révén fojtó légkör uralhatja el Közép-Európát. 2008-ban viszont – az egykori kelet-német polgárjogi aktivistával, Joachim Gauckkal együtt – első aláírója volt a Prágai Nyilatkozatnak, amely a kommunizmus bűneit, a náci bűnökhöz hasonlóan, emberiesség elleni bűntetteknek minősítette.
Viszont?
De miért viszont?




2011. december 8., csütörtök

Autómentes alpesi síparadicsomok


Tilos dudálni! Egyre szaporodik az autómentes sielőhelyek száma. Svájc jár az élen (innen származik egyébként az ötlet is)  a maga idilli alpesi falvaival. A francia részen szupermodern építészezettel rukkolnak elő, Ausztria pedig az Alpok egyetlen falusi földalattiját helyezi üzembe.
 Wengen-ben az utcák lezárása mellett döntöttek. Közlekedési eszközként itt a Jungfrau-ra vezető fogaskerekű vasutat elegendőnek tartják...
...mely még ma is a Jungfrau közelében lévő mintegy 213 kilométeres lesiklópályákhoz vezető legfőbb közlekedési eszköz. A fogaskerekűhöz kapcsolódik Schilthorn-drótkötélpálya, mely Mürren-nel kapcsolja össze a területet.
 Zermatt is autómentes: a síelők autóikat Täsch-ben, vagy Visp-ben teszik le, és vonatra szállnak...
 ..amivel aztán a világhíres sí-dorádót, a Matterhorn-t pillanthatják meg.
 Lech am Arlberg: Oberlech- i hotelfalut alagútrendszer köti össze a síközponttal.
Serfaus: az Inn fölött lévő falucska óriás-parkolót biztosít a vendégeknek, természetesen ingyenesen ahhoz, hogy azok aztán a lesikló pályákhoz már földalattival menjenek tovább.
 Kabinok Silvrettahängen felett.

2011. december 5., hétfő

Egy rendhagyó könyvbemutató – Winkler Nórával




 A kultura médiatudósítója
Magyarósi Éva grafikája

Winkler Nóra új könyvének, a "Csillagtúra"-nak szokványosnak egyáltalán nem mondható, bensőséges, amolyan 'karácsonyi előzetes' hangulatot árasztó könyvbemutatójáról szóló képes-szöveges beszámoló:

2011. december 2., péntek

„Aranyvonat” – Keleti pályaudvar



1953. november 25., London Wembley Stadion Magyarorszag-Anglia: 6:3. A labdarúgás történetét megváltoztató, nagyszerű magyar győzelemmel végződő mérkőzés, amelynek során Anglia először szenvedett vereséget a brit szigeteken kívülről érkező csapattól, a magyar sport talán legemlékezetesebb kilencven perce.

E találkozó 58. évfordulója alkalmából különleges ajándékkal tisztelgett a legendás Aranycsapat előtt a MÁV Csoport. Az egyik modern Siemens gyártmányú mozdonyát a  legendás tizenegy labdarúgót ábrázoló, teljes felületet betöltő grafikát helyezett el.

A közel 86 tonnás, mintegy húsz méter hosszú vonatjármű "felmatricázásához" több mint száz négyzetméternyi fóliát használtak fel a dekoratőrök.

Világhírűvé vált egykori nemzeti tizenegyünk képmásával közlekedő mozdonyt ma végre a Keleti pályaudvaron sikerült lefotóznom. Éppen „Tisza-expressz”-ként futott be 11.50-kor a csarnok 9-es vágányára a Moszkva-Kiev-Záhony útvonalról.

/Fotók: László Judit/

2011. december 1., csütörtök

New York-ban már áll az óriásfenyő


 Több ezren vettek részt azon a new yorki show-partyn, melynek keretében a Rockefeller Centerben ünnepélyesen felavatták az idei karácsony 22 méteres fáját.
 …a fa január 7-ig látható
 A popsztárok közül Justin Bieber és Neal Diamond lépett fel a show-műsorban. A karácsonyfa világítását a polgármester kapcsolta fel.

A Keleti pályaudvar és a Lotz Károly freskókkal díszített indulási csarnoka