Elnémultam

Egy hete tartó progrediáló folyamat eredményeként mára oly mértékben ment el a hangom, hogy a gégész szerint „ha jót akarok magamnak és meg akarok gyógyulni”, egy hétig kizárólag írásban kommunikáljak még családom tagjaival is. A telefonálásokat, az éjszakába nyúló baráti beszélgetéseket jelenlegi egészségi állapotomban pedig felejtsem el…

Így marad az írás, no meg az elmélkedés. Elmélkedés például azon: milyen összefüggés áll(hat) fent szervezetem ilyesfajta reakciója, és szülőhazám sajtójára kényszerített szájkosár között? Ugyanis megérzésem szerint, melyek eddig nem hagytak cserben, a kettő közt kell lenni valami kapcsolatnak.

Híres szabadságszerető rebellis lelkem talán így reagálja le a szülőföldem feletti nem éppen kék égen gyülekező viharfelhőket, amiket egy bizonyos, a szólás szabadságát kalodába záró törvény generál. Megálmodója úgy gondolta: ravasz és fondorlatos módon akkor lépteti hatályba, mikor országunk 40 éves kommunista diktatúra, 20 éves demokrácia, és 6 éves Európai Uniós tagság után január 1-től az Unió soros elnöki tisztjére került. Csak zárójelben jegyzem meg: e poszt féléves rotációban az EU mind a 25 tagállamát megilleti. A soros elnökséget betöltő államnak ez annyi „plusz”-t, avagy „kitüntetés”-t jelent, hogy 6 hónapon át a Nagyvilág előtt ő képviselheti az Európai Uniót. Most örülnöm kéne, hogy téltől nyárig a világ  számára az EU arca Magyarország.

Lelkembe az örömöm mellé üröm is vegyült (talán az utóbbi miatt ment el a hangom is). Az egykori fiatalember, aki ma lassan 48 évesen hazámat e poszton képviselheti, akibe 1989. június 16-án elmondott Hősök terei beszédéért beleszerettem és jövőnk zálogának tekintettem, akinek 1998-as parlamenti ünnepélyes miniszterelnöki beiktatásán boldogan, a meghatódottságtól elérzékenyülve vettem részt, akinek sikereihez egy nyugati-európai alapítvány magyarországi főmunkatársaként 15 éven át hozzájárulhattam, nos ő mára elfeledni látszik, amit mentoraitól útravalóként kapott. Olyasmit, mint például: a demokrácia legfontosabb ismérve a sajtó szabadsága. Hányszor, de hányszor hallotta (és persze ma is tudja), hogy a szabad sajtó a negyedik hatalmi ág. Most mégis épp a demokrácia őreit, a zsurnalisztákat akarja móresre tanítani.

Egyáltalán nem tölt el örömmel, hogy a világlapok és hírügynökségek óráról órára ontják az EU soros elnöksége okán hirtelen reflektorfénybe került hazámról szóló elmarasztaló híreket. Olyan híreket, melyek már a sajtó szabadságán is túlmutatnak és az ország gazdaságát (lsd. multinacionális cégekre kivetett különadók) is veszélybe sodorják.

Most pedig itt sajnálgatom magam némaságra kárhoztatottságom okán, no meg sajnálom országunkat, melyet - mintegy kártyapartiban az egykori dzsentri - jelenlegi elitje tétként fel, mindent egy lapra. A dzsentrik sorsát ismerjük. Mentségükre szóljon: ők a sajátjukat játszották el.

p.s.:

Női logikám mentén az egykori miniszterelnöki beiktatáshoz vett méregdrága outfitemet hosszú ideig gardróbomban őriztem. Néhány éve már elajándékoztam…. Ami a  hangomat illeti: remélem hihetek az orvosnak, és egy hét után már szabadon szólhatok. Ezt kívánom a sajtónak is